A legtöbb diák a matematika tanulása és megértése kapcsán saját magát tartja „hülyének a matekhoz”, bele sem gondol abba, hogy esetleg rosszul tanítják neki azt.
A tanár személye meghatározó abban, hogy egy tantárgyat megszeretünk, s akár egy életen keresztül kapcsolódunk hozzá, vagy sem. Amennyit egy jó tanár tud hozzátenni a diák képességeihez és tudásához, ugyanannyit – ha nem többet – tud egy rossz tanár elvenni és ártani. A tanulók – legyenek középiskolások vagy egyetemisták, egyre megy – az órákon hallgatják az oktató magyarázatait és próbálnak odafigyelni, de sokszor a használt fogalmak, vagy épp a bizonyítási logika érthetetlensége vagy követhetetlensége miatt nem tudnak odafigyelni, ami miatt sok nehézséggel kell szembenézniük.
A tanórák alatt a diákok úgy gondolják, biztosan ők a buták, hogy nem képesek követni és értelmezni a történteket.
A kialakuló légkörben kevesen kérdeznek, mert a legtöbb tanuló számára “ciki” kérdezni. Ha valaki ezt mégis megteszi sokszor épp a tanár felől érkezik a megszégyenítő visszajelzés. Ugyanis a “gyengébbek kedvéért” felkiáltással ismétli el újra a magyarázatot. Persze sokszor csak ugyan azt mondja el mégegyszer, amitől nem lesz jobban érthető ami korábban sem volt, de legalább ezek után már valóban senkinek sem lesznek kérdései.
A matematika órán legtöbben úgy gondolják az okosoké a főszerep. A misztikumban (nevezzük így a táblánál folyó levezetést, amelyet kevesen értenek) a tanárnak van leginkább része, aki a legokosabb esetünkben és érti mi folyik ott. A hallgatóság próbálja tartani a tempót, másolják a látottakat és a kiváltságosok még értik is. A többiek pedig kullognak hátul, titkolva kényelmetlenségeiket.
Annak az illúziónak köszönhetően, amelyet a tanárok kiépítettek a matematika tantárgy köré, tudni illik, hogy ez az „okosok” kiváltsága, amelyet a “butábbak” nem érthetnek meg, elérték azt, hogy a diákok felnéznek rájuk, miközben saját kudarcukért és értetlenségükért önnön butaságukat tartják felelősnek.
Különös ez az értelmezés. Aki diáknak áll, azért teszi, mert az adott tantárgy elméleti és gyakolati kompetenciáiban nem jártas, de szeretné azt megszerezni. Következés képpen a „nem értés” a „kérdések” teljesen normális tanulói állapotok és a célja illetve feladata az oktatónak épp az lenne, hogy megérteti a tantárgyat és megválaszolja a kérdéseket. Tapasztalataim szerint, a diákok a saját nehézségeik, kudarcaik ellenére összesítetten igen pozitív képet látnak matematika tanárukról, egy jó és okos ember. S bár ezek a diákok az órákon és a tantárggyal kapcsolatban a komoly gondokkal küzdenek, nem kérdőjelezik meg, hogy a tanáruk nagyon okos, és jól átlátja a matematikát. Ez pedig egy nagyon groteszk képet eredményez, mert súlyos önértékelési hiányosságokra hívja fel a figyelmet a diákok esetében.
Egy diáknak sem fordul meg a fejében, hogy ők az adott intézményben tanulók, ami azt jelenti, hogy az a dolguk, hogy még ne értsék, ne ismerjék az összefüggéseket és kérdéseket fogalmazzanak meg.
Egy diáknak sem fordul meg a fejében, hogy ők az adott intézményben tanulók, ami azt jelenti, hogy az a dolguk, hogy még ne értsék, ne ismerjék az összefüggéseket és kérdéseket fogalmazzanak meg.
A tanteremben azonban egy olyan kép alakul, ki amelyben a tudás elvárás, és a matematikai képleteket érteni kellene mindenkinek. Aki nem így tesz elsőre, az
szégyenben marad, s a diákok ezt bizony saját hibájuknak látják. Sokszor tapasztalom meg a diákjaimnál, hogy amikor először találkozunk, akkor úgy mutatkoznak be nekem, hogy ők azok, akik „soha nem fognak érteni a matekhoz”, utána pedig meglepődve tapasztalják, hogy mégis megértik azt. Különös látni rajtuk, hogy hirtelen nagyot fordul velük a világ, és 20, 30, 40 éves fiatalok illetve felnőttek néznek nagyot, hogy mégsem „hülyék” ehhez.
Akik velem tanulnak, azok nem csak szabadon kérdezhetnek és lehetnek értetlenek, de megismerik a megértés szabadságát is és a tudás adta új lehetőségeket. A matek4you értetek van!
Ha olvastad ezt a cikket, akkor ez is érdekelhet: